Valamennyiünket váratlanul ért a világjárvány: a fertőzések számának kordában tartása végett hozott, egyre szigorodó kormányzati intézkedések, valamint a veszélyhelyzet időtartamának kiszámíthatatlansága példátlanul nehéz helyzet állította mind a lakodalomra készülő párokat, mind pedig az esküvői szolgáltatói szektor szereplőit.

A Ceremóniamester Szövetség tagjaként az esküvő előtt tanácsadóként segítem a párokat, és különösen az ilyen előre nem látható, rendkívüli helyzetekben fontos az, hogy tudják, mellettük állok. A veszélyhelyzet kihirdetését követően a Ceremóniamester Szövetség tagjai teljes egyetértésben, egyhangúlag döntöttek arról, hogy az átszervezésre szoruló esküvők esetében is maradéktalanul a házasulandó felek érdekeit képviseli. Ekként a ceremóniamesteri díjunk nem változik akkor sem, ha a kialakult helyzet miatt 2021-ben kerül megrendezésre az esküvő (e rendelkezés alól a legnépszerűbbnek számító szombati napok sem jelentenek kivételt), amennyiben pedig a pár lemond a lakodalomról, akkor vállaljuk az esketést a szolgáltatási díj jelentős részének elengedésével. Felelősségteljes, etikus esküvői szolgáltatóként kötelességünknek éreztük megtenni ezeket a lépéseket, hiszen a koronavírus csapása mellett nem szerettük volna tovább nehezíteni a kétségbeesett párok helyzetét.

A kialakult szituációra tekintettel azonnal értesítettük a tavaszi és nyári esküvőre készülő párjainkat, hogy vegyék fel a kapcsolatot az esemény helyszínével, és egyeztessenek egy őszi vagy téli esküvői időpontot, mielőtt még azok betelnének. Amennyiben az elsők között, ugyanígy járnak el az esküvői szolgáltatók esetében is, akkor megvan annak az esélye, hogy az eredeti szolgáltatói csapat vehet majd részt az átszervezett őszi vagy a téli időpontban is. Ha ez mégsem így lenne, akkor pedig olyan megbízható, profi kollégákat ajánlunk, akikkel már több ízben is együtt dolgoztunk.

A Ceremóniamester Szövetségnél ugyanis azt valljuk, hogy bármilyen nehéz is legyen a helyzet, együtt sikerül.