Eláruljuk, mitől annyi az annyi… 

Egyes sajtóorgánumok a koronavírus rendezvény- és esküvőiparra mért csapása közepette is fontosnak tartják erősíteni azt az amúgy is népszerű véleményt, miszerint “ha kimondod a szót ‘esküvő’, máris többszörösére emelkedik mindennek az ára”. Eddig figyelmen kívül hagytam az ilyen cikkeket, de a legutóbbi átvitte az ingerküszöbömet a jelen helyzetben. Régóta terveztem valahol megjelentetni a véleményemet ezzel kapcsolatban, és bár szabadidőm soha nem volt még ilyen kevés, mint most – a folyamatos átszervezések miatt -, úgy éreztem, fontos rávilágítanom a “jelenség” okaira. Cikkemben igyekeztem összeszedni néhány szemléletes példát, és ehhez megkérdeztem néhány területről egy-egy kollégámat is.

„Zárt körű rendezvény miatt zárva”

Mindenki látott már ilyen táblát. Ez lehet a kiindulás alapja személyes kedvencemnek, amikor ezt olvasom, vagy hallom: “Nem értem, miért kerül az esküvői menü- és italsor 20-30 ezer forintba. Ha beülök egy jobb étterembe, 8-9000 Ft-ból megvacsorázom”. A különbözet természetesen nem abból adódik, hogy szombatonként drágább lenne a karaj, amiből a rántott húst készítik. A legfontosabb tényező az idő, amit az étteremben töltünk egy esküvőn. Nem, nem arra gondolok, hogy este hatra érünk oda a templomból, és hajnal kettőkor távozunk. A legtöbb étterem szombatonként már délben sem nyit ki, hiszen az előkészületek (dekor, bútorok átrendezése vagy cseréje) már napközben – sokszor reggel – elkezdődnek; és mire mindenki elpakol, visszarendezik a bútorokat, bizony másnap reggel van. A helyszín erre az időszakra is fizeti a személyzet órabérét és a rezsit. Az sem utolsó szempont, hogy a mindenkori esküvői ajánlat a legtöbb helyen tartalmaz egy többfogásos vacsorát, éjféli menüt, valamint 8-10 órás korlátlan (!) italfogyasztást. Emellett, teljesen kiesik a napi szokásos forgalmuk, amelyet (főként nyáron szombatonként) megtölthetnének a’la carte vendégekkel is. Mokos Dóra, a budapesti Halászbástya Étterem értékesítője elmondta: “Egy átlagos nyári szombaton az éttermünkben déltől zárásig 150 vendég fordul meg.” Ha ezt beszorozzuk egy normál a’la carte éttermi költéssel, csinos összeget kapunk, amelytől az étterem elesik. Azt se felejtsük el, hogy amikor azt mondom, “éttermi személyzet”, nem csak felszolgálókra gondolok. Mokos Dóra így folytatta: “Egy 100 fős tányérszervizes esküvő kiszolgálásához összesen 20-25 fős személyzet szükséges. Ebben benne van a séf, a szakácsok, az üzletvezető, a felszolgálók, a mosogatók, a takarítók, biztonsági őrök, recepciósok.” És ők csak azok, akik az esküvő napján jelen vannak, de természetesen egy étteremnek ki kell termelnie az értékesítők, a könyvelők, a vezetőség bérét is, csak úgy, mint a tulajdonosok hasznát, amely által a sok (tíz-, akár száz) milliós befektetésük megtérül az évek során.

Menyasszonyi csokor szegfűből?!

A második leggyakrabban hallott mondat az esküvői dekoratőröket érinti. “Nem értem, miért kerül egy menyasszonyi csokor ennyibe, ha születésnapra veszek virágot, az csak 7000 Ft.” A cikkhez mellékelt fotó illusztrálja talán legjobban az adott helyzetet. Nem tudom, ti milyen csokrot szoktatok kapni a születésnapotokra, de bevallom, az enyém eléggé elmarad a menyasszonyi csokromtól méretben. 😀 De nézzük a számokat! Kosztyó Krisztina, a Flowers by Flora Kosch tulajdonosa volt ebben a segítségemre: “Egy klasszikus születésnapi csokrot 7-8 szál virágból szoktam megkötni. Menyasszonyi csokor nemigen van 25-30 szál alatt, ráadásul ezekbe különlegesebb, drágább virágok és zöldek is kerülnek, amelyeknek a beszerzési ára lehet akár dupla összeg is”. Költségoldalon ezekkel a tételekkel kell számolni esküvői dekoráció esetében: raktárbérlés vagy vásárlás, állandó vagy alkalmi személyzet bérköltsége, kellékek beszerzése és folyamatos pótlása (töréskár), rendszeres továbbképzések költsége, teherautó bérlése, vagy vásárlása és karbantartása. A munkaidő sem túl baráti – gyakran ébren várják a lagzi végét és indulnak bontani, hajnali 3-kor, 4-kor -, és nem is korlátozódik a helyszínen töltött órákra. Kosztyó Krisztina így fogalmazott: “Egy közepesen díszített, 100 fős esküvő előkészületeire összesen kb. 80-100 munkaóra megy el, ha beleszámolom a párral való személyes vagy telefonos egyeztetéseket, helyszínbejárást, ajánlatírást, a virágok beszerzését, a díszek és csokrok megkötését, a helyszíni építést és bontást.”


A felszerelés többe kerül, mint egy autó!

Ha már munkaóra, a fotósok és filmesek is meg szokták kapni a magukét, mondván, “elég jó órabérük van, ha egy esküvőn eltöltenek 10-14 órát, majd kiszámláznak 3-700.000 forintot.” Nézzük azokat az órabéreket! D. Nagy Kriszta, a La Mémoire Wedding Film Studio alapítója szerint egy “átlagos” esküvő utómunkája 40-60 munkaóra. Ennyi idő kell ahhoz, hogy átnézze a felvett nyersanyagot, majd zenére összevágja az 5-15 perces kisfilmeket. Magyar Szabolcs, a Dupla Expo esküvői fotós páros egyik tagja szerint a kettejük által elkészített fotómennyiséget esküvőnként 50-60 munkaórába telik feldolgozni (válogatás, retusálás, színbeállítás, szűrők alkalmazása, albumszerkesztés). Ehhez adódnak még mindkét területen az indirekt költségek, úgy mint adminisztráció, imázsépítés, social media jelenlét, egyeztetések, találkozók, továbbképzések. Költségoldalon pedig egészen elképesztő összegeket találunk. Baumgartner Péter, Magyarország egyik legnagyobb profi fotós- és filmes felszereléseket árusító cége, a Fotoplus Kft. kereskedelmi vezetője szerint, ismerve a hazai legismertebb fotósok és filmesek igényeit és szokásait, ha valaki esküvői fotózásra adja a fejét, akkor a vázak, különböző objektívek, kameramozgató és stabilizáló eszközök, fényforrások, filmesek esetén hangfelvevő eszközök együttes költsége megközelítőleg 7-9 millió forintba kerül. Magyar Szabolcs és D. Nagy Kriszta is elmondta, hogy az eszközök elhasználódása miatt ennek 20-30%-át 2-3 évente újra kell ki kell fizetniük. A legmeglepőbb adat a Dupla Expo-nál talán a “munkaruha”, melyre minden évben 6-700 ezer forintot költenek el ketten. Igaz, őket biztosan nem látjátok esküvőn munka közben rövidnadrágban és szandálban. D. Nagy Kriszta hozzátette, ő évente min. félmillió forintot áldoz szakmai továbbképzésekre és marketingre; illetve a különböző editáló szoftverek költsége is nagyjából ugyanennyi. Ehhez jönnek még az “átlagos” költségek és munkaórák, melyek a legtöbb magyar vállalkozónál felmerülnek (előzetes egyeztetések, adminisztráció, eszközök előkészítése, autó fenntartása, helyszínbejárás, stb.).


A novella ára

Ha a nettó időt vesszük, az esketők tartózkodnak legkevesebbet egy esküvőn, így nem csoda, ha a fent idézett mondatot ők is gyakran megkapják. Noha a ceremónia rendszerint valóban harminc perc, az esketés maga a munkájuk talán legkönnyebb része, amit sok-sok óra felkészülés előz meg: találkozók a párokkal (akár külön-külön is), ötletelés az egyedi elemekről, egyeztetések és talán a legnehezebb, maga a beszéd megírása. Vidacs Éva, a forEVEr személyi esketője avat be a folyamatba: „A munkám java valóban a szöveg, hiszen nem sablonnal dolgozom, mindenki egyedi szöveget kap. Óriási a felelősség, hiszen általában én indítom a napot, és a ceremónia hangulata nagyban meghatározhatja a folytatást is. Ezért is hatalmas kihívás, hogy több száz esküvő után se ismételjem magam, hogy kitaláljam azt a kezdősort, ami a párt ellazítja, amitől elérzékenyülnek az örömszülők, amire felkapják a fejüket a barátok. Esetemben nem az időmet fizetik meg, hanem a gondolataimat, az alkotó folyamatot, a rögtönzés képességét. Kapnak egy kis novellát magukról – ilyen nincs mindenkinek ;)” Ugyanakkor az sem mindegy, miben/hogyan jelenik meg az eskető. Évának a szivárvány minden árnyalatában van ruhája, így mindig harmóniában van az esküvő színvilággal. Jelentős összegeket költ ezekre a ruhákra, cipőkre, akárcsak fodrászra, de egy különleges toll és az aláírókönyv sem olcsó. Kétnyelvű szertartás esetén pedig hivatásos fordítóval is átnézeti a szöveget, hogy semmi hiba ne legyen benne – természetesen ennek is van díja. KATA-s vállalkozóként havi egy szertartás ára máris elment járulékra, a külföldi párokkal való skype-olásokhoz elengedhetetlen a gyors és megbízható net, jó telefon, számítógép az íráshoz; vidéki esküvők esetén pedig szükséges egy megbízható autó is. Látszólag semmi költsége az esketőnek, és lám kiderül, hogy ő sem tudja zsebre vágni a neki kifizetett ’extra órabért’. 


Egy pár, másfél évnyi munka…

Munkaórában mi szervezők is jók vagyunk. Jómagam, a HungarianWeddings.com brand alatt főként nemzetközi esküvők szervezésével, valamint esküvőturizmussal foglalkozom, és mivel a kommunikáció nagy része e-mailen keresztül folyik, könnyen nyomon követhető, összeszámolható, mennyi idő megy el vele. A külföldön élő párok a szervezést kb. másfél évvel az esemény előtt kezdik. Ha megnézek néhány már megvalósult rendezvényt, átlagosan 400 olvasott és megírt e-mailt találok a levelesládámban esküvőnként. Erre jönnek még a szolgáltatókkal folytatott telefonbeszélgetések, az ajánlatok, szerződések, kalkulációk áttekintése, helyszínbejárások és a párral való élőszavas egyeztetések (személyesen, telefonon vagy online). Ezekhez képest eltörpül az esküvő napján ledolgozott 12-18 óra (amennyiben egy helyszín van – ha ugyanis sátras esküvőről beszélünk, akkor ez bizony egy 2-3 napos mutatvány). Üzlettársam, Losonczi Viktória, aki a Red Shoes Weddings brandünk alatt szervezett magyar ügyfelekért felel, hasonló munkaórákat tölt el személyes találkozókkal. Az “indirekt munkaórák” száma nálunk is hasonló, hiszen a brandépítés, a social media jelenlét, a szakmai összejöveteleken való részvétel és a továbbképzések esetünkben ugyanúgy érvényesek. Az is igaz, hogy a munkaruhán és a megjelenésünkre költött összegeken kívül minimális a beruházásunk: mindösszesen laptopokra, szoftverekre, Internetre, telefonokra, autóüzemeltetésre- és karbantartásra korlátozódik. 


Ne mérgelődj, mérlegelj! 

Esküvőszervezőként belelátunk a teljes folyamatba, hiszen a helyszín után mi töltjük a legtöbb időt aznap az előkészületekkel. Érdekességképp, egyszer összeszámoltuk, hogy egy 70 fős sátras esküvő építéstől, bontásig hány munkaórát vett igénybe. Csütörtök 12 órától, vasárnap 14 óráig, mintegy 60 ember vonatkozásában ez 810 munkaórát jelentett, ami 13.5 óra/fő.  Ebben benne voltak a sátorépítők, a dekoratőrök, a bútorszállítók, a technikusok, akik az előkészületekben vettek részt, illetve az esküvő ideje alatt a catering részéről a kollégák, a fotósok, a filmesek, az eskető, a ceremóniamester… Azonban nem volt benne, hogy a cukrász hány órán át sütötte a tortát, a séf és a szakácsok mennyit készültek a konyhán a menüvel. Ebből a vendégek csak az ott töltött időt látják, de mire egy ilyen rendezvény felépül az sok embernek a fáradságos munkája. FOTÓK EGY ILYEN ESKÜVŐRŐL ITT (KATT)

A listát hosszasan lehetne folytatni, de nem célom az összes esküvői szolgáltatót felsorolni. Csak arra szeretnék kérni mindenkit, hogy mielőtt a címben foglaltakat leírja, bemásolja, megosztja, vagy éppen dönt egy árajánlatról, amit az esküvője kapcsán kap, gondolja át és vegye figyelembe a fentieket!

Varga-Kovács Tímea

esküvőszervező

2020. április 10.