Megannyi esküvő, szerelmes történet és boldogító igen után Sztraka Aliz szertartásvezető ugyanolyan szenvedéllyel és lelkesedéssel veti bele magát a ceremónia megtervezésébe és lebonyolításába, mint ahogy azt néhány évvel ezelőtt, kezdőként tette. Személyre szabott versei azóta megannyi házasulandó pár polgári szertartását tették tökéletessé örömkönnyeket csalva a jelenlévők szemébe…
EC: Manapság egyre többen választják a szertartásvezetői hivatást. A Te szertartásaid mitől válnak igazán egyedivé?
Aliz: Igen én is úgy látom, hogy egyenesen arányos a szertartásvezető szerepére való igény és az újabb szertartásvezetők érkezése a szakmában. Nyilván ez egy gyönyörű hivatás, amit szinte mindenki szívesen csinálna, de én úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki jó legyen ebben nem elég szeretnie az esküvők világát. Szívből kell szeretnie az embereket, hinnie a szerelemben, merni és tudnia kell előadni, átadni a párnak szánt sorokat és nem utolsó sorban, szerintem szükséges hozzá egy kis írói véna is. Azt hiszem az én szertartásaimat a saját versek és az elhivatottságom párosa teszi egyedivé. Egyébként több alkalommal is előfordult már, hogy megkerestek más szertartásvezetők a pályájuk kezdetén és nagyon megtisztelő volt, hogy segíthettem nekik a tapasztalataim átadásával.
EC: Hogyan zajlik a szertartás a Te vezényletedben?
Aliz: Mindig egy órával előbb érkezem a szertartás helyszínére. Amikor belépek a készülődő szobába és meglát a menyasszony mindig olyan jó érzéssel tölt el az a nyugalom, amit az arcán látok. Hiszen a felkészülés során létrejön egy bizalmi, sokszor baráti kapcsolat, ami által pontosan tudják, hogy minden úgy fog történni, ahogyan azt ők megálmodták. A vendégvárás alatt én előkészítem a szertartás helyszínét, beszerzem a gyűrűket, a szülőköszöntő ajándékokat, a választott ceremónia kellékeit, kipróbálom a hangtechnikát, egyeztetek a fotóssal, a videóssal, a hangtechnikussal és a pincérekkel is. Amikor minden részlet összeállt, negyed órával a szertartás kezdete előtt elfoglalom a helyem az asztal mögött és mosolyogva várom a számomra leglenyűgözőbb pillanatot, amikor bevonul a nap hercegnője, a menyasszony. Amikor a vőlegény megpillantja a szerelmét, az mindig egy csodálatos pillanat. Néhány nekik, róluk szóló mondattal igyekszem ezt a pillanatot megragadni, ezzel megadva az emelkedett hangvételt a szertartás további részének. Amikor helyet foglalnak és a vendégeket is köszöntöttem, akkor az általuk a szertartás ékkövének titulált versem következik, amely a szerelmük történetét írja le. A vers után a hivatalos szertartások forgatókönyvéhez hasonlóan elhangzanak, azok a bizonyos „Igenek”, melyeket egy egyedileg készített oklevél aláírásával is megpecsételnek. A gyűrűhúzás és a csók közé általában egy saját versemet választják, vagy fogadalmat írnak egymásnak, amit ők olvasnak fel. Ezután következik a választott ceremónia, mint például a homoköntés vagy a faültetés, melynek mindegyike kettejük útjának összefonódását jelképezi. A házasság útjára lépve, kívánok és tanácsolok nekik néhány dolgot, abból merítve, amit ők meséltek nekem magukról, a terveikről és a szerelmükről. A pezsgős koccintás előtt pedig még egy fontos rész kap szerepet: a szülőköszöntés. Ezt nem szeretem nagyon elnyújtani illetve búcsúzó hangvételűre írni. Inkább a köszönet, a szeretet és a hála a vezérfonal, ami alapján írom az ide szánt verset, amit a párok pedig a szülőköszöntő ajándékokkal és egy nagy-nagy öleléssel koronáznak meg.
Fotó: Eisenhauer József
EC: Miért ajánlod, hogy az anyakönyvvezető mellett szertartásvezetőt is fogadjanak a párok? Te mi alapján kapsz felkéréseket?
Aliz: Mert így aznap már nem kell sehová rohanniuk, csak átélniük azt a napot, amit oly sok készülődés és várakozás előz meg. Ami pedig még ennél is fontosabb, hogy nem a hivatal által kirendelt személy fog megérkezni hozzájuk, hanem az az ember, akit ők méltónak találtak arra, hogy a nagy napon ő tolmácsolja az érzéseiket és meséljen arról az útról, ami elvezette őket idáig. A helyi régióból való felkérések zöme a párjaim vagy a szolgáltatók ajánlása alapján érkezik, de arra is volt már példa, hogy olyan országosan is elismert helyszín ajánlott, ahol még nem volt alkalmam szertartást vezetni, de az internetről már ismerik a munkásságomat. A távolabbi felkérések pedig a szertartásvezetői oldalamon lévő ajánlásoknak és a videóimnak köszönhető. Amik által képernyőn keresztül is kaphatnak egy szeletet a párok a verseimből és a hangulatból, hogy milyen is velem egy szertartás.
EC: A személyre szabott verseidhez mi ad inspirációt? Mennyi idő alatt írsz meg egy-egy verset?
Aliz: Első alkalommal félve vittem el a verset, amit a pár szerelmének történetéről írtam, de mára már nincs olyan felkérés, aminek egyik fő szempontja ne az lenne, hogy szeretnék hallani a róluk írt versemet. Egyszerűen szerelmes vagyok a szerelmi történetekbe, az apró mindennapok részleteibe, a lánykéréses storykba és minden csillogó szempárba, amit akkor látok, amikor megkérdezem: hogyan szerettetek egymásba? Így mondanom sem kell, hogy mennyire könnyű inspirációt találnom, amikor találkozom a párral, és magával ragad minden egyes emlék, amiről mesélnek nekem. Ha egyedül vagyok a gondolataimmal, akkor körülbelül negyed órát vesz igénybe, hogy megírjak egy ilyen verset. Abból is körülbelül öt perc az első mondaté. A többi csak úgy jön magától.
EC: Vannak különböző csomagajánlataid? Mit tartalmaz a Te esetedben a szertartásvezetés ára?
Aliz: Az ár kialakításakor sokat gondolkoztam azon, hogy legyenek a különböző csomagajánlatok, de arra jutottam, hogy nem szeretném, ha az határozná meg, hogy mit adok a pároknak, hogy adott esetben mennyit tudnak rászánni a szertartásra. Nálam mindenki ugyanazt az ajánlatot kapja, függetlenül attól, hogy mikor keresnek fel vagy épp hányan lesznek az esküvőn. Az árajánlat tartalma minden esetben: két személyes konzultáció, egyedileg írt szöveg, szerelmi történet versbe öntése saját költemény formájában, egyedi forgatókönyv írása, segítségnyújtás a hivatali intézkedésben és az előkészületekben, zenei forgatókönyv írás és zenék vágása, időzítése, dekorációhoz tervezett egyedi oklevél emlékbe és egy általam készített ajándék, amely legnagyobb örömömre, később a lakás egy olyan dísze lehet, ami mindennap emlékezteti majd őket életük egyik legszebb napjára.
EC: Milyen újdonságokkal készülsz a 2021-es szezonra?
Aliz: Látom, hogy mennyire fontos a pároknak, hogy lássanak és halljanak engem beszélni, akár egy videó formájában, amikor egy ajánlás a szertartásvezetői oldalamra navigálja őket. Ezekre szeretnék még nagyobb hangsúlyt fektetni a jövőben. Év elején látható lesz az új bemutatkozó videóm is, ami ezúttal sokkal többet árul majd el annál, hogy milyen is velem egy szertartás. Illetve olyan folyamatosan érkező tartalmakkal is készülök, ami reményeim szerint nem csak a párok, hanem mindenki szívéig eljut majd.
Fotó: Eisenhauer József
EC: Országosan vállalsz felkéréseket? Különleges kéréseket is teljesítesz?
Aliz: Igen. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy évről-évre egyre több felkérést kapok más megyékből is, különös tekintettel Budapest és környékére, ami azért nagy büszkeség, hiszen ott helyben is sok jó szertartásvezető van, de ennek ellenére ők mégis valamiért engem választanak. Mivel a legnagyobb töltetet az tudja nekem adni, ha másokat boldognak láthatok, ezért szinte nem létezik olyan kérés, a szertartással kapcsolatosan, amit ne teljesítenék. Az idei szezonból például nagyon jó szívvel emlékszem vissza arra a kérésre, amikor a pár által írt leveleket kellett felolvasnom a szülőköszöntő résznél. Bevallom, otthon jó sokszor el kellett olvasnom ahhoz, hogy ott már sírás nélkül tudjam tolmácsolni az érzéseiket, hiszen kevés az olyan alkalom, amikor nem a saját szavaimat olvasom fel, és ez mindig megindítóbb számomra. Ha már a könnyeknél tartunk, volt egy meglepetés dal, amiről csak én és a menyasszony tudtunk, aki egyébként énekes és gyönyörű hangja van. Szerencsére ebben a titoktartáson kívül nem volt más szerepem, így én is megengedhettem magamnak néhány könnycseppet, amikor láttam, hogy célba ért a meglepetés.
EC: Nemrég indult útjára az új szolgáltatásod, a Wonderful Words. Mit érdemes erről tudniuk a pároknak?
Aliz: Azért hoztam létre a Wonderful Words-öt, hogy a párok ne csak szép, hanem egyedi és személyre szóló ajándékokkal lephessék meg a szüleiket. Öt alap terméket készítek, köztük prémium minőségű selyemvirág boxokat, ásvány-cirkónia karkötőket, díszdobozos zsebórákat, elegáns csatos fa borosdobozokat, valamint plexi táblákat, melyek mindegyikén kiemelt szerepet kapnak az egyedi, általam írt versek. Igyekeztem, hogy az, amiért a szertartásvezetésben sikereket értem el, azaz a saját verseket arra használjam, hogy lelket adjanak az általam elkészített termékeknek. Fő profilomat a szülőköszöntő ajándékok alkotják, de az ajándékok bármilyen egyéb alkalomra is megrendelhetők, hiszen a verset, ami a termék sava-borsát adja, minden esetben a megrendelő érzései ihletik. Néhány hónap alatt is sikerült nagyon jó eredményeket elérnem, már országosan szállít ki a Wonderful Words, de Debrecen területén belül személyes átvételt is biztosítok. A folyamatosan bővülő kínálatért és friss tartalmakért érdemes követni a Wonderful Words közösségi oldalát is.