A Hungarian Wedding Academy idei díjátadó gáláján, a Hungarian Wedding Awardson Hende Máté vehette át a legjobb esküvői ceremóniamesternek járó elismerést. A rádiós műsorvezetőként és táncoktatóként is ismert, fiatalember immár 8 éve a Ceremóniamester Szövetség aktív tagja. Vele beszélgettünk a hivatásáról, a szakma szépségéről és kihívásairól, valamint a magyar esküvői piac Covid utáni helyzetéről.
Hende Mátét Teszár Dávid kérdezte.
Hogyan csöppentél bele az esküvők világába? Mi inspirált arra, hogy ceremóniamester legyél?
2016-ig kell visszatekintenünk, ha a kezdeti motivációt keressük. Ekkor vendégként vettem részt négy esküvőn is, mindegyik esetben közeli barátok, rokonok házasodtak össze, így volt lehetőségem közelebbről is bepillantást szerezni az esküvők színes forgatagába. Édesanyám ültette el a bogarat a fülemben, hogy ez nekem való feladat lenne, a gondolatot persze első körben elhessegettem, majd pár hónap elteltével elkezdtem kutakodni az interneten, hogy hogyan is lehetne elindulni ezen az úton, ekkor találtam rá a Ceremóniamester Szövetségre, ahol iránymutatást kaptam.
Mit adott Neked a Ceremóniamester Szövetség és kitől tanultál a legtöbbet? Jelenleg hogyan segítitek egymás munkáját?
Amikor elkezdtük a közös munkát a Ceremóniamester Szövetséggel, az volt a célom, hogy minden tagjával el tudjak menni esküvőre, hogy láthassam őket terepen. Ezt a célt sikerült teljesítenem, volt, akitől többször is tanulhattam a szakmát. Így nem emelnék ki egy-egy főt, mindenkitől ellestem a számomra szimpatikus technikákat, ezekből gyúrtam össze idővel a saját stílusomat. Jelenleg is működik közöttünk a csapatkohézió, ami a szakmaiságon túl a kölcsönös tiszteleten, bizalmon alapul.
Egyfajta biztonsági hálót jelent számomra, hogy tagja lehetek ennek a szövetségnek, hiszen tudom, hogy bármikor, bármilyen kérdésre azonnal érkezik a válasz.
Kétnyelvű (angol és magyar) ceremóniamesterként a nemzetközi esküvők világában is rutinosan mozogsz. Szerinted miért népszerű helyszín Magyarország mind a destination weddingek (külföldi párok), mind pedig a vegyes párok esetében? (magyar/külföldi menyasszony, külföldi/magyar vőlegény)
Azt látom, hogy Magyarország azért népszerű esküvői helyszín a külföldiek körében, mert ár-érték arányban kiváló lehetőségek várják a házasulandó párokat. A külföldi árakhoz viszonyítva kedvezőbb ajánlatot lehet kapni, amiért magas minőségű szolgáltatást kapnak. Tapasztalt, jól képzett esküvői szolgáltatók tudják segíteni a zökkenőmentes lebonyolítást, továbbá a helyszínkínálat is igen sokszínű: megtalálhatóak hazánkban az elegáns szállodák, a mesebeli kastélyok és a természetközeli helyszínek is.
Amennyiben az egyik fél családja magyar, az is meghatározó tényező a hazai helyszín választásakor, hogy a magyar vendégek kevésbé mobilisak, főként az idősebb korosztály nehezen utazik külföldre.
Idén a magyar esküvői szolgáltatók szavazatai alapján elnyerted a szakma legnívósabb díját. Mit gondolsz, mi az a plusz, amit Te nyújtani tudsz más ceremóniamesterekkel összehasonlítva, amit nemcsak a párok, de a szolgáltató kollégáid is értékelnek?
Az összehasonlítást nem tudom megmondani, hiszen nem dolgoztam még együtt másik ceremóniamesterrel, leginkább csak a közösségi oldalakon történő kommunikációból tudok benyomást szerezni. Inkább azt tudom meghatározni, hogy számomra mik azok a kulcsfontosságú értékek, amelyek mentén élem az életemet, és amelyekre igyekszem fókuszálni a munkám során is: ezek az alázat és a tisztelet a párokkal, a vendégekkel és a kollégáimmal szemben is. Továbbá szerencsésnek mondhatom magam, hiszen őszintén szeretem a munkámat, az esküvői forgatagot, így ezzel az őszinte szeretettel tudok a környezetem felé lenni, talán ebből az általam adott energiából kaptam most vissza a díj megnyerésével.
A visszatérő, kötelező elemeken túl minden esküvő egy kicsit más. Hogyan tudsz abban segíteni a pároknak, hogy a lehető leginkább személyre szabott legyen a nagy napjuk?
Az esküvők tervezési szakaszában igyekszem egy olyan bizalmi viszonyt kialakítani, melyben biztonságban érzik magukat a párok és bátran el merik mondani nemcsak az igényeiket, hanem az álmaikat is, amelyeket értő figyelemmel hallgatok meg.
Ezeken lehet, hogy néha finomítani kell, de végül így jutunk el az IGAZI esküvő megvalósulásáig.
Mi volt a legváratlanabb kihívás, amellyel szembesültél az elmúlt 8 évben? Hogyan sikerült ezt megoldani?
Már rögtön az első esküvőim egyikén fordult elő, hogy a fotós aznap délelőtt egy nekem írt sms-ben mondta le a munkáját. Az első rémületet követően azonnal elkezdtem hívogatni a fotós ismerőseimet, akikből a pályám elején még nem volt túl sok, de persze a legtöbbjük éppen úton volt a saját esküvőjükre. Végül az utolsó pillanatban sikerült találni egy fotóst, aki egy órán belül ott tudott lenni a templomnál, a párt már csak ekkor hívtam fel, amikor volt megoldási javaslatom, megkímélve ezáltal őket a stressztől, így végül happy end lett a történet vége.
Mi volt az eddigi legemlékezetesebb esküvő, ahol ceremóniamesterként megfordultál?
Számos feledhetetlen emléket szereztem az elmúlt évek alatt.
Látni egy új család létrejöttét mindig felemelő érzés.
A legemlékezetesebb pillanatok azok, amikor a buli során együtt táncol idős és fiatal. Ilyenkor már a napban rejlő feszültséget el tudják engedni és közösen ünneplik a friss házasok szerelmét.
Milyen változásokat vettél észre az esküvői piacon a világjárvány óta? Ezekhez mennyire volt nehéz alkalmazkodni?
Úgy tapasztalom, hogy a járvány óta kicsit nehezebben, lassabban oldódnak fel az emberek, talán jobban tartanak a fizikai kontaktustól, így később indul be a buli. De az is lehet, hogy csak áthelyeződött a hangsúly a beszélgetésekre, hiszen a járvány idején nem volt lehetőségünk találkozni. Azt gondolom, hogy az ilyen folyamatokat részben el kell fogadni, részben lehet rajta segíteni aktivitásokkal, játékokkal, amennyiben a pár és a vendégek ezt igénylik.
Van-e még szabad hétvégéd a 2025-ös évre, ha egy jegyespár a napokban szeretne Téged felkeresni?
Szerencsére szépen alakul a jövő évi foglaltságom, de azért akad még néhány szabad dátum a naptáramban. Arra biztatom a jegyespárokat, hogy bátran írjanak és ha nekem már foglalt az adott dátum, akkor nagy valószínűséggel találunk szabad kapacitással rendelkező kollégát a Ceremóniamester Szövetségben, akik azonos minőségben állnak a párok rendelkezésére.